Az ökörszemhajtás eredetét többféleképpen magyarázzák. Az egyik változat
szerint St. Stephent, aki egy bokorban rejtőzött el üldözői elől, egy
csicsergő ökörszem árulta el. Ezért St. Stephenhez hasonlóan az ökörszemet
is el kell fogni és meg kell kövezni. Egy másik változat szerint a 700-as
években, a viking hódítások idején az éj leple alatt a viking táborhoz
lopakodó ír katonákat árulta el a madár: egy dob tetejére potyogott
kenyérmorzsákat csipegetni kezdte, a csőr kopogására a viking őrszem
felébredt, riadóztatta a tábort, így az ír katonákat leverték. Azóta
vadásszák az ökörszemet.
Az ökörszemhajtást ahhoz a pogány szokáshoz is kapcsolják, mely szerint
az év végén fel kell áldozni egy szent jelképet. Az ökörszemet árulóként
feltüntető legendák ellenére a madarat Írországban nagy tisztelet is
övezi mint a madarak királyát. Az egyik ír népmesében ugyanis a madarak
versenyre kelnek: amelyikük a legmagasabbra száll, az kapja e címet.
A sas ugyan minden más madárnál magasabbra szállt, mégsem diadalmaskodott,
mert az agyafúrt ökörszem megbújt a sas hátán, és onnan felrepülve túlszárnyalta
a bajnokot.
A századfordulón az ökörszemhajtás szokása kegyvesztetté vált, Írország
nagy részén teljesen ki is veszett, de azóta sok helyen felelevenítették.
Ma már nem ölik meg az ökörszemeket - vagy műmadarat használnak, vagy
ketrecben hordoznak körbe egy élő példányt. Az "ökörszemes fiúk"
(Wren Boys) között ma már lányok is vannak, és a fiatalokkal együtt
felnőttek is járják a házakat. Gyakran népviseletben, hagyományos zene
és tánc kíséretében zajlik az ökörszemhajtás, az összegyűlt pénzt pedig
általában közösségi vagy iskolai célokra használják fel.