
Ostara a fák ünnepe, a tavaszi napéjegyenlőség ünnepe. Az igazi tavasz
első napja. Ekkor egyforma hosszú a nappal és az éjszaka - ezt már az
ókori népek is megfigyelték. Minden természetvallás megünnepli ezt a
napot, amikor a Természet felébred hosszú téli álmából, a Föld újra
termékennyé válik - elkezdődhet a vetés, az ültetés, kihajtanak az ősszel
földbe rejtett magok.
A borongós, téli napok elmúlását ünneplő szertartásokon a Nap és a Tél
istene megküzd egymással a világ birtoklásáért, s e nemes küzdelemben
természetesen a zimankó ura marad alul. Az Istennő termékennyé teszi
a Földet, felébreszti Őt mély álmából, az Isten pedig segít fölnevelni,
érlelni a termést. Járja a zöldülő mezőket, öröme telik a természet
bőségében.
Az ünnep eredeti kelta elnevezése Alban Eiler, A Föld Fénye, a fakadó
rügyek ünnepe. Március az am Mart, a magvetés ideje. Ez az időszak a
folklór szerint a na tri Mairt, vagyis a Fák menetelése vagy indulója.
Az ünnep katolikus egyházi megfelelője a Húsvét, a napéjegyenlőségtől
számított első telihold utáni első vasárnap. Ekkor emlékszik meg a katolikus
világ Krisztus feltámadásáról. Időben ugyanekkorra esik a zsidó Peszách-ünnep
is. A télvégi farsangi mulatságokat önmegtartóztató időszak követi,
a negyvennapos nagyböjt.

Az ünnep szimbóluma, a tojás is termékenység-szimbólum. Sárgája többnyire
a Napot szimbolizálja, fehér héja a Fehér Istennőt, az egész pedig az
újjászületést. Nem csoda, hogy a világ minden népének mitológiájában
kiemelkedően fontos helyet kapott.
