
Leginkább
St. Patrick's Day alkalmával fogyasztják.
Hozzávalók:
- 1 citrom
- 3/4 csésze vaj/margarin
- 1/2 csésze fehér cukor
- 1/3 csésze barna cukor
- 3 tojássárgája
- 1 1/8 csésze (bő 10 dkg) őrölt pekandió (vagy sima dió is jó)
- 1/4 csésze ír whiskey
- 1 csésze liszt
- 1 teáskanál sütőpor
A sütés előtt 3-4 órával vékonyan meghámozzuk a citromot, (a lehető
legtöbb fehér részt hagyva rajta) a héját legalább 3 órára a whiskeybe
áztatjuk (maga a citrom nem kell a tortához). Kivesszük a héjat, egy
kis teáskanálnyit apróra vágunk, és ezt visszatesszük a whiskeybe.
200 fokosra előmelegítjük a sütőt. A vajat az összes cukorral és a tojássárgájával
habosra, simára keverjük. A citromos whiskeyt a dióőrleményhez adjuk,
jól elkeverjük, majd a tortaalaphoz keverjük, amíg egyenletesen elvegyülnek.
A lisztet és a sütőport beleszitáljuk a masszába és jól elkeverjük.
Ha elkészült, a masszát kivajazott, lisztezett, kb. 22 cm átmérőjű (lehetőleg
kapcsos) sütőformába öntjük. Egy spatulával lazán elsimítjuk a masszát,
és egy órára berakjuk sülni az előmelegített sütőbe. Kikapcsoljuk a
sütőt, és az ajtaját résnyire nyitva hagyva negyed óráig a sütőben hűlni
hagyjuk a tésztát. Kivesszük, kiszabadítjuk a formából, és egy rácson
tovább hűtjük. A torta másnapra nyeri el legjobb ízét, nem kell hűtőben
tárolni, fém süteményesdobozban akár egy hétig is eláll.